Péntek késő este érkeztünk meg Szeredára mert útközben még megnéztük a látnivalókat. útközben megcsodáltuk a Királyhágót, megálltunk Boncza Bertáék házánál ahol még Adyval éltek egy ideig, majd Magyarvalkón a 13. századi templomnál és Szovátán.
A Királyhágó dimbes-dombos útjai, egyszerűen csodálatosak! Bertáék házából pedig olyan kilátás nyílik a környék hegyvonulatára, hogy a szánk is tátva maradt. Óriásfák árnyékában láthattuk Ady házát, mellette egy nagyobb ház és egy erkély, melyről a szerelmesen nézhették a naplementét.
Az biztos, hogy tudtak élni! Élvezni a természet adta szépségeket, nyugalmat és a madarak csicsergését. Az eső szakadatlanul esett végig. Mind a három nap. Készültünk, gumicsizma, esőkabát esernyő, úgyhogy nem állított meg bennünket. Képeket később fogok feltölteni mert nem hoztam magammal a kábelt.
Egy 40 km-es autópálya következett, az egyetlen rész, ahol folyamatosan egyenletes sebességgel haladhattunk. Előtte és utána kátyúkkal teli autóút, mely falvakat, városokat köt össze. Erdély. Tele érintetlen területtel, kedves magyar, székely emberekkel. Mennyien mondhatjuk el magunkról, hogy 800 km-re Magyarországtól is bátran megszólalhatunk magyarul, mindenki érti és még válaszol is rá...érdekes volt.
Szovátánál feltértünk a domboldalra, megnéztük a Medve tót. A tavat egy kiterített megvebőrről nevezték el, mert erre hasonlít a formája. Amúgy nagyon sós, a közeli sóbányák miatt. Szívesen fürödtünk volna, de sajnos a 15 fok és az eső ezt nem engedte meg nekünk. Ellenben beültünk egy helyes kis étterembe, ahol élő magyar népzene szólt, amire táncoltunk míg megjött a vacsora. Pisztráng roston, puliszkával, káposztasalátával. Mennyei finom volt. A pisztrángot faszénen sütöttték, így az íze és az illata is érezhetően füstös volt. A puliszka sóval, vízzel elkészítve abszolút makrobiotikus. A saláta pedig csak sóval készült. Nagyon kedveses és készségesek voltak, mindent úgy készítettek el, ahogy kértem. Már régen nem ettem halat, szerintem vagy 2-3 hónapja. Ebbe a melegbe nem kívántam. Viszont itt, hogy hideg volt és esős, nagyon jól esett a sült halacska.
Éjfél is volt, mire Csíkba értünk szállásunkra. Éva kint várt bennünket az út mellett, hogy könnyen megtaláljuk a házat. Nagyon kedves 70-hez közeli aktív nőt képzeljetek el, aki jön-megy, tesz-vesz, a házat intézi, a szobakiadást, főz a vendégekre, mellett még dolgozik egy cégnél mint főkönyvelő. Gyönyörűen rendbe tartott porta, szép ház, tiszta szobák. Ha arra jártok, csak ajánlani tudom!
Szombaton kivitt bennünket Csíkba a temetőig és onnan sétáltunk fel a nyeregre. Hihetetlen, hogy ennyi ember indul neki a hegynek. Már lentről látszódott a gyülekezés, és ahogy közelebb értünk, hallani is lehetett a szónokokat, hogy mennyien érkeztek Pécsről, Nyíregyházáról és minden felől a világból, országból. Több mint 400 ezer magyar látogatott most oda, hogy tiszteletét tegye a misén és segítségért fohászkodjon.
Ahogy fölértünk le is heveredtünk a fűbe, szép idő volt, még sütött a nap, de már gyülekeztek a felhők. Éva felkészített bennünket, hogy vigyünk minden eső-védő holmit, mert 31 éve mindig esik az eső, 1 alkalom kivételével. Így is lett a 1,5 órás mise végefelé eleredt az eső. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem mintha dézsából öntötték volna. Fel is kaptuk magunkra amit csak lehetett és álltunk tovább rendületlenül. Mint mindenki más. Csendben megvártuk a mise végét az eső elálltát, majd szépen lassan elkezdtünk lefelé csordogálni a hegyről.
2,5 órába telt, míg leértünk közben többször eláztunk. Ennyi ember egy helyen és milyen nyugodtan, rendezetten viselkedett. Nem volt rohangálás, tömeg hisztéria semmi. Csak azt sajnáltam, hogy nem élvezhettük saját gondolatainkat odafönn a fűben. Mindenki magába szállt látni lehetett az arcokon. Jó lett volna még egy kicsit úgy ott lenni. De mint egy tisztító-eső, úgy jött a zivatar és jól átmosott bennünket.
Este még visszajöttünk a 7 órás szentmisére a somlyói templomba ott találkoztunk a barátainkkal is. Korán nyugovóra tértünk, mert nagyon elfáradtunk.
Másnap (vasárnap) indultunk a Gyilkos tóhoz, a Békás szoroshoz, visszafelé pedig megnéztük a Lázár kúriát, ahol Bethlen Gábor töltötte a gyermekkorát.
Ezen a napon is esett, a hegyekben köd volt és pillanatok alatt jött a zivatar, alig tudtunk kiszállni az autóból. A látvány egyszerűen csodálatos... a színek, a tiszta levegő, az erdő, a tó... ilyet nem láttam még máshol. Lehet én jártam kevés helyen, de rögtön arra gondoltam, mennyire hiányzik a természet és mennyire keveset látunk mi városiak a szépségéből.
A hazaút hosszú volt és zötykölődős. Kikerültük a nagy határt és Nyírábránynál jöttünk át. Senki nem volt, nem kellett várakozni sem. A 14 órás hazaút után hulla fáradtan estünk ágyba. Azok a csodálatos képek még mindig a fejembe járnak. Remélem hamarosan visszatérhetünk Erdélybe, hogy más szépségekkel is találkozhassunk!
