Ma reggel pontban 7 órakor csöngettem a Kushi Intézet ajtaján. Patric a svéd chef nyitott nekem ajtót, ő az akinek a keze alá dolgoztam a reggeli készítésekor.
Patric 1988-ban ismerkedett meg a makrobiotikával és az intézetben dolgozott 7 évig a konyhán. Amúgy fizika-kémia szakos tanár Svédországban, most a két hetes szabadságát tölti itt, velünk a konyhában. Azt mondja, neki ez a nyaralás. A napfény a lámpa a konyhapulton a tenger és pihenés a főzés. :-)
Reggelire egy miso levest készítettünk kevés édesburgonyával vastag gyufaszálra vágva, valamivel több sütőtökkel (sötétzöld fajta, ami nagyon édes) póréhagymával és tofuval, snidlinggel a tetején tálaláskor. Nekem a zöldségvágás volt a feladatom. Mindenek előtt egy préselt salátát készítettünk el, hogy addig amíg a reggeli többi része elkészül, az eleget préselődjön ahhoz, hogy fogyaszthassuk. Nekem furi volt elsőre hogy préseltet eszünk reggel és kicsit fáztam is tőle reggeli közben nem is esett jól, ezt meg is beszéltük később. Hiába tettünk hozzá pickled ginger-t, sajnos nem melegített eléggé. Rizskásást készítettünk az esti maradékból, illetve gőzöltünk kovászolt kenyeret (souerdough bread) volt többféle dzsem, mandulakrém, tahini reggelire a kása és a leves mellé.
7-kor kezdtem és fél 9-kor néztem rá legközelebb az órára, amikor is Patric azt mondta, hogy na, lehet tálalni... Meglepődtem hogy milyen hamar eltelt az idő. A préselt salátához volt a legfárasztóbb összevágni a kínai kelt mert 2.5 nagy káposztát vékonyra szeletelni nem két perc és igen kivette az erőmet. Érdekes tapasztalás volt, hogy mennyivel másabb 15 emberre főzni a regglit mint kettő és igen jó figyelmeztetés volt arra, hogy nem a legjobb a kondim. Szóval nem is árt, hogy itt fogok dolgozni a konyhán fizikai munkát, mert legalább megerősödöm kicsit.
A délelőttöt Wieke Nelissen, Adelbert feleségével kezdtük egy főzőóra demonstárcióval, ahol a tiszító ételekről volt szó. Ilyen például a gabonák közül az árpa és a hatomugi (ebédre ennek a keveréke volt a gabona, nagyon fini volt!!!), zöldségek közül a daikon (jégcsapretek) és bármilyen retek, lótusz, zöld levelesek, shitake, gyömbér, algák közül a wakame és a kombu, a gyümölcsök közül (ha lehet rájuk mondani hogy tisztítóak, mert inkább relaxál mint erősít) a savanyú ízű gyümölcsök mint a narancs, (itt meglepődtem, de gyógyító diétán biztos nem lehet!) citrom és savanyú alma.
Így kóstolónak készített nekünk egy árpa levest, shio-kombu-t és pórét wok stílusban.
További képket a mai csodálatos napról a holnapomon találtok!