A mai nap legizgalmasabb pontja akkor jött el, amikor a lépcsőn lefelé menet észrevettem, hogy nem az a kulcs van nálam ami a lenti kaput nyitja, sőt így az sincs nálam ami a bejárati ajtót...
Hirtelen lepörgött az egész...itt állok a lépcsőházban, se ki se haza. Bentragadtam. A baj csak az volt, hogy a párom csak holnap jön haza. Nem tudom a tulajdonos telefonszámát, a páromnak nincs térereje ott ahol van, így nem tudom felhívni a főbérlőt, hátha van mégegy kulcsa lehetőleg nem vidéken, ahol amúgy élnek, hanem itt Pest környékén...Becsöngettem a szomszéd nénihez, aki kedvesen beinvitált és megkereste az összes lehetséges telefonszámot, amin a tulajdonosokat elérhetem.
Épp mindent megfőztem vacsorára, csak a kimosott cuccokért mentem volna át a szomszéd házba, mert itt nincs mosógép. Gondoltam még vacsi előtt gyorsan, hogy utána már ne kelljen sehova se mennem. Még szerencse, hogy lezártam a tűzhelyet és a fazekakat is levettem hülni. Már akkor nagyon éhes voltam...
Hál Istennek, sikerült elérnem a tulajt, aki azonnal izzította az anyukáját hogy jöjjön ide egy pótkulccsal. Mivel neki is volt dolga, így kb 2 órával később ért ide hozzánk. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy Magda néni szívesen fogadott és ezt az időt egy kellemes beszélgetéssel töltöttük.
Megtudtam, hogy az 50-es években költöztek ide a családjával és azóta is itt élnek. A háború után, az ablakból le lehetett látni a Dunára, mert a szemközti házkat szinte porig rombolták. Mesélte, hogy a korábban 3 emeletes épületekből 3 emeleteseket csináltak, hogy méginkább hasonlítson egy régebbi kor maradványára. A ház tulajdonosa a Podmaniczky család volt, a Bárónő is itt lakott régen. A két lakás, (ahol ő és mi lakunk) régebben egy nagy lakás volt, melyet még ők feleztek le, mikor a férjével elváltak egymástól, így osztották el a vagyont. A Podmaniczky család az Uri utcára eső házrészt kiadta bérbe, abból éltek. Megfordult itt mindenféle híresség a Várban, csoda szép időket élhettek itt meg.
Magda néni egy igazi urihölgy. Finom, bájos, kecses és tiszteletet kívánó. A mai napig egy csodaként éli meg, ahogy a 16-os busz bekanyarodik a Dísz térre, és egy más világ tárul ki elé. Valami varázslatos.
Ebből a szempontból örülök, hogy a lakásom ki van adva... sosem laktam még a várban és valószínű sosem laktam volna...
