Péntek volt az utolsó nap Kushinál. Levizsgáztunk főzésből, de itt is csak teszt volt, mert a lényeg az első szinten az, hogy megtanuljuk az alapanyagok és az ételek elkészítési módjának hatásait a szervezetre, nem az, hogy ki milyen gourmet a konyhában. Mindenkinek sikerült, itt kivételesen 100%-os lett nekem is :-).
Délután már 4-kor vége volt az óráknak, ebéd után még egy desszertes óra volt, ahol finomságokat készítettünk. 6-tól volt a záróvacsora és oklevélosztás. Az igazgató és néhány tanár is eljött, plusz a személyzetből is ott voltak néhányan. Jöhettek látogatók is, családtagok, barátok. A vacsora a könyvtárban volt. Egytől-egyik beszédet mondtak a tanárok, majd jöttünk mi egyesével. Mindenki mondott pár szót, hogy ki hogy érezte itt magát ebben az egy hónapba, és milyen pozitív tapasztalattal fogja folytatni az életét ezentúl. Nagyon sokan elérzékenyültek, a fiúk ugyanúgy mint a nők, hisz annyira összebarátkoztunk és megszerettük egymást, hogy mindenkinek nehéz az elválás. 9-en fejeztük be a tanfolyamot egy hónap után, így jelentősen lecsökkent azoknak a száma, akik itt maradtak. Annyira hamar elszaladt ez az egy hónap, olyan mintha egyik nap kezdtük volna a másik nap pedig már vége is. Én Huginak köszönhetem azt, hogy megismerhettem a makrobiotikát, ami szó szerint egy csoda. Az, ahogyan megváltozott az életem amióta így élek, mind-mind ennek köszönhető. Semmit nem érzek lemondásnak, mert boldog vagyok úgy, ahogy vagyok. Ez nem csak kaja! Sőt! Sokkal-sokkal több annál. Ezt el is mondtam mindenkinek a záróbeszéden. Sokan voltak még így, hogy másnak köszönhetik az új életüket, vagy az életüket egyáltalán.
Már most hiányzik mindenki. Nagyon kedves és jó emberekkel ismerkedtem itt meg, mindenki nyitott és segítőkész, jófej fiataltól az idősebbekig. Furcsa úgy elválni, hogy valószínű soha nem találkozom velük többször. De soha ne mondjam, hogy soha. Nem igaz? Remélem látom még őket...
