Reggel, amikor megterítettem a teraszon és leültünk a párommal egy tányér azukibab leves elé, csak ennyit szólt: "nem tudom hogy működnék, ha nem ezeket tennéd elém..."
Azt hiszem ennél szebb bókot rég nem hallottam már... legalábbis a főztömet tekintve. Nagyon jól esett. A tekintete elgondolkodó volt és hálás, hogy figyelek az egészségére.
Az elején voltak nehézségeink. A miso levesből például csak a zöldségeket ette ki. Sem az alga, sem a lé nem ízlett neki. A rizst csak pergősen szerette, így a kicsit mancsosabb ételeket nem tudtam elé tenni, alig evett belőlük. A kásákat egyenesen elutasította pont ezért, mert a rizs nem pergős. Zöldségeket minden mennyiségben, gabonát alig. Ha nem evett elég gabonát, hamar éhes lett és utána ette a csokikat meg amit hirtelen vásárolt magának a kúton, a kisboltban. Neki nagyon kell az energia, egész nap rohangál. Csak úgy süt néha ha hozzáérek a feszültségtől, elektromosságtól. Egy igazi duracell nyuszi. Napról napra ahogy telt az idő, kezdte megszeretni a miso levest, a kevésbé pergős rizst, a kásákat. Amikor böjtöltem, az üres rizs-árpa kásás kis szezámsóval és párolt brokkolival úgy ette, mint kacsa a nokedlit. Pedig az nem a gourmé makrobiotika, mondanom sem kell.
Szerintem szinte mindenki így lehet ezzel amikor elkezdi ezt az étrendet. Semminek se bűze se íze, csak eszi, mert vagy muszáj, vagy mert ezt kapja otthon. :-) Aztán kicsivel később elkezdi érezni az ízeket, illatokat. A valódiakat, nem pedig az ízfokozókkal telit. Csak legyen elég kitartása és türelme az embernek.
Egyik nap megint azzal fogadott, hogy ennek biztos fogok örülni és hogy persze tuti nem úgy van, de azt érzi, ha kevesebb cukrot/gyümölcsöt/édességet eszik, akkor sokkal energikusabb, kevésbé fáradt... Én általában ezeken csak mosolygok és annyit mondok neki, a lényeg, hogy jól vagy, nem? :-)
Nemrég utazott külföldre és bár tanácsoltam volna neki, hogy a Cukor Blues című könyvet vigye magával olvasni, türtőztettem magam és a könyvespolc előtt nem szóltam semmit. Erre magától ahhoz a könyvhöz nyúlt és elvitte. Egy nap alatt kiolvasta kb, és azt mondta, hogy nagy igazságok vannak benne, ami őt is arra készteti, hogy változtasson a sok cukorevéssel kapcsolatban és odafigyeljen magára jobban. Az anyósomat meg is kérte, hogy kevés cukorral rakja el a befőtteket és azóta a csokit is szinte teljesen elkerüli....
Ez több mint 1 éves folyamatnak az eredménye és még most is vannak nézeteltéréseink a makro alapelveivel és hatásaival kapcsolatban. Ezeket igyekszem ráhagyni és nem felhúzni magam. Hagyni, hogy szépen magától tapasztalja meg és jöjjön rá a csodára. Ami nem csoda, csak egyenes következménye annak amit (t)eszünk.
Kitartás, erő és türelem! Ezt kívánom minden nőnek, aki a családjával igyekszik megismertetni a makrobiotikát és egy idő után úgy dönt, nem főz mást otthon, csak amit maga is megeszik. Higgyjétek el, megéri!
