Reggel 4 órakor kelés, majd összepakolás és indulás napfelkeltét nézni. A közeli kilátóból, - ami inkább emlékeztet egy óriás falloszra, mint kilátóra, - a bátrabbak felmásztak a tetejére, hogy onnan nézzék. Én egy lányzóval lent maradtam. Igaz, hogy a kiírás arra figyelmeztetett, hogy veszélyes és nem lehet fölmenni, ez inkább csak riogatásként működött, nem volt igaz. Maga a kilátó riasztott el inkább egy női szakrális helyen egy óriás férfi nemiszerv, hát nem is értem, ki tervezte, hogy sikerült ezt odabiggyeszteni.
A napocska a fák közül is megvilágított bennünket, a sugara áthatolt a nyílásokon és az arcunkon éreztük az egyre melegedő fényt. A kilátó mellett volt egy kör alakú rom, melyre egyesével felmásztunk és úgy álltunk körbe csukott szemmel. Volt aki rosszul lett az energiák hatására. A kör közepén még erősebbek ezek a vonalak, de oda egyikünk sem ment be. Vannak akik "nyitottabbak" ezekre az érzésekre, megtapasztalásokra, de ez is olyan, amiben nem kell feltétlen hinni ahhoz, hogy működjön. A körben énekeltünk majd szépen csendben visszasétáltunk a táborhoz és elkezdtünk lefelé szállingózni a hegyről.
A visszafelé út sokkal gyorsabban telt, hipp-hopp lent voltunk. Rövidebb úton mentünk lefelé, de meredekebben, így az fölfelé nem lett volna annyira kellemes. A zsákunk már kevésbé volt nehéz, hisz az innivalók elfogytak, a lepényke hozzávalókat elhasználtuk.
Az ilyen szakrális női helyeken bármilyen érzés feljöhet. Jó-rossz, harad, düh, nevetés, boldogság, gyerekkel, nőiséggel, anyával kapcsolatos dolgok, akármi. Így másnap én is visszagondoltam, milyen hullámok mentek keresztül rajtam előző este. Hát volt egysmás. Amikor felmentem a hegyre egy kislány ment fel, mikor lejöttem egy érett nő voltam. - mondták rólam azok, akik lent maradtak. Úgyhogy valami, biztos történt. :-)
Ez a valami viszont nem csak akkor érződött, ott. Hanem később is... sőt, egyre erősödött ahogy telt az idő. Úgy jöttek fel gondolatok érzések, amiken el tudtam gondolkodni és következtetéseket levonni. Egy ilyen kirándulás, próbatétel és önismeret. Aztán hogy ezzel szembe tudunk-e nézni vagy sem? Ezt mindenki maga tudja....
Reggel 7-kor volt a reggeli, rögtön miután leértünk a hegyről. Éhesen, fáradtan... Finom hagymaleves volt és köles almával, aszalt sárgabarackkal. Nagyon jól esett, bár ahogy korábban írtam, az édességeket édesebben szeretem. :-) Utána pihenés, majd ebéd. Kukoricaleves, Köles-karfiolpüré, préselt saláta.
Vacsora után felmentünk a klubszobába, mantráztunk, énekeltünk. Majd a két csodálatos nő, aki szervezte nekünk ezt a túrát elkezdett egyesével mindenkit körbejárni és egy kis papíruszt adtak a kezünkbe, a nyakunkba pedig egy pici köves nyakláncot. A kő egy cérnára volt ráfűzve. Az egész rituálé annyira megható volt, hogy már akkor elsírtam magam, ahogy az első nőt megölelték. A dal is megható volt, és az, hogy ők ketten így megszerveztek nekünk mindent, a szívüket, lelküket beleadták ebbe a pár napba, a tudásukat átadták. Az étellel a szeretetet, a kirándulásokkal az önismeretet és a szerveink támogatását (pl vese napon a víz elemmel találkoztunk sokat a kirándulások alkalmával is) a Zengőn alvással a kihívást, lelki kutatást, a napfelkeltékkel az élet kezdetét, minden nap elindulását, az idő múlását mutatták meg nekünk.
Számomra a katarzis amikor úgy éreztem megértettem miért vagyok itt, ezen a napon délután esett meg, amikor is az arborétum szélén lévő kistemplomba bementünk. A templom katolikus, de egyáltalán nem díszes. Mivel rég nem használták, sötét, vizes, dohos. Ahogy leültünk a padokba, a lányok gyújtottak pár gyertyát és egy kis lámpást, hogy mégis lássunk valamit. Mindenki kapott egy lapot, amelyre a Boldogasszony Anyánk c. ének volt kottázva, szöveggel. Ildikó elkezdett az orgonán játszani, nem hittem a füleimnek amikor meghallottam. Egyik csodaszép ének jött a másik után. Némelyiket még ismertem is, aminek kifejezetten örültem. (Ave Maria) A templom falai csodálatos akkusztikát biztosítottak, így gyönyörűen csengett egyik dal a másik után. Majd elkezdte a Boldogasszony Anyánk címűt és mindenki énekelt...Mielőtt felálltunk volna a templomból kértem Istenként, hogy segítsen meg engem és a szeretteimet.
Kijőve a temlomból teljesen meghatottan és a csodás érzéssel átjártan sétáltam vissza a házhoz, közben mintha szárnyaltam volna.
A búcsúestén kiderült hogy akinek én voltam az angyala, ő volt az én angyalom is! Mindketten tudtunk, hogy így lesz. Anyukám jut róla eszembe, ő is ilyen szelíd, törékeny, mosolygós nő volt. Egy tündér.
