Reggel a piacon már 8-kor annyian voltak, hogy alig találtam parkolóhelyet. Kicsit késve érkeztem, mert nehezen ébredtem reggel. Nincsenek jó napjaim mostanában, a munka mellett nagyon sok az egyéb ügyintézés, és ez a folyamatos rohanás egyik helyről a másikra, hogy késésben vagyok mindig, hogy a telefonomon lógok, mert ha nem beszélek rajta akkor az emaileket nézem, már tarthatatlan állapot.
Az idegi kimerültségem annyira felerősödött, hogy többször is a sírás határán álltam. Ha kicsit magamba nézek, az elmúlt pár hét úgy telt, mint a makrobiotikus élet előtti átlagos hét. Azaz szarul! Nem volt időm magammal foglalkozni, csendben lenni egy kicsit, relaxálni, kikapcsolni, pihenni, olvasni, írni, beszélgetni, tornázni, bármit ami a lelkem és a testem épülését szolgálja nem pedig a LEépülését.
Azt mondják rám, nagyon türelmes ember vagyok. Hát most nem sok kell ahhoz, hogy bárkit megfojtsak egy kis kanál vízben. Ez pedig ha őszinte vagyok magammal, akkor a felfokozott, rohanó életmódnak köszönhető.
Azt javaslom, húzzuk be azonnal a vészféket és ÁLLJ!
Ma így piac után fogtam magam és elbicikliztem a Margitszigetre. Ott kerestem egy szép friss fűvel ültetett részt, ahol senki nem volt rajtam kívűl és leültem egy óriás fa tövébe. A nap pont rám sütött, de mivel már szinte október van, egyáltalán nem volt bántó, sőt. Kellemesen, sütkéreztem törökülésben a puha fűben és közben csodálatos dolgokra gondoltam. Ahogy a napsugarak melegítették a bőröm elképzeltem hogy áthatolnak rajta és mint egy gyógyító fény pontról-pontra végigszalad a testemben, energiával tölt fel és gyógyít.
Kértem a Mindenhatót, hogy segítsen türelmesebbnek lenni magammal és másokkal egyaránt. Hogy a jelenben tudjak lenni és ne azon mérgelődjek mi volt egy órával ezelőtt vagy a múlt héten. Azon már nem tudok változtatni úgysem. Próbáltam elképzelni egy boldog jövőt, de az nem sikerült. Inkább maradtam a napsugarakkal és töltekeztem.
A visszafelé már hipp-hopp hazaértem. Feltöltődve, még ha csak egy időre is.
Érezni azt, hogy egy óra is mennyit számít, hihetetlen csodálatos dolog. Többet kell a természetben lenni csendben, magunkban. Hogy úgy tudjuk a kihívásokat fogadni a jövőben, hogy ne vegye ki minden erőnket azonnal.
