Ma is voltak órák, mindegy, hogy vasárnap van vagy hétköznap. Amióta csak 12 naposak a kurzusok (mert tapasztalatok szerint hosszabb időre nem jönnek az emberek mégha ingyen lenne sem) igen jól be kell sűríteniük a programba azt, amit korábban 1 még korábban 3 hónapon keresztül adtak le a tanulóknak.
Ma a reggeli do-in en, az egész testes ledörzsölést gyakoroltuk, ruhában természetesen egy száraz közepes méretű törölközővel. A ledörzsölésről azt kell tudni, hogy nagyon megindítja a vérkeringést, ezáltal lúgosítja a szervezetet, így minden nap ajánlott reggel és este is csinálni. Lehet ruha nélkül zuhanyzás után száraz vagy forró de nyáron akár hideg törölközővel is. Érdemes felülről kezdeni az arcnál és úgy megyünk egyre lejjebb elől, hátul, oldalt, alul, fölül mindenhol. Mivel ez egy igen aktív testmozgás és majdnem egy óra mire az ember mindent jól végigdörzsöl, így helyettesíthet egy óra egyéb sportot is. A kézmozdulatokkal a vállunk és a karunk is megerősödik, emellett még a légzésünk is fejlődik, hiszen oda kell nagyon figyelni hogy a hasba lélegezzünk közben, és arra is, hogy egyenletesen, különben hamar elfáradunk.
Reggeli után elmélet órák jöttek, 3 egymás után Adelberttel. Miután elkezdte, csak beszélt-beszélt és beszélt, egyik témát kötötte a másikhoz ahogy azt tőle már megszoktuk. Hihetetlen mennyi energiája van és mennyi mindenről tud beszélni.
Mesélte, hogy amikor afrikában volt lepratelepen, megcsókolt leprásokat is és nem lett semmi baja. Úgy véli, minden attól függ, az ember milyen állapotban van. Természetesen minden nap evett egy umeboshi szilvát és nem ivott egy korty alkolholt sem, mert valódi közelségből szerette volna látni ahogy ezek az emberek élnek és azt másnaposan vagy legyengült állapotban nem lehet, hiszen akkor nem védi meg semmi a betegségektől.
Micsoda kalandokban lehetett része. IKIDO-zott fiatalkorában és volt szerencséje Japánban mesterekkel gyakorolni. Itt Amszterdamban országos szinten a legjobbak között volt így óriási csalódásként érte, amikor kint egy 80 fölötti aggastyán oktató célzattal megmutatta neki, hogy hogyan is kell ezt csinálni. :-)
Arról is mesélt, hogy mennyire eltűnőben vannak a tradícionális kultúrák, mert amikor a Himaláján másztak hegyet a családjával, akkor a Sherpa aki kísérte őket, csodálkozott hogy főzik maguknak a rizst és azt eszik a két hetes túra alatt. Az első hét után már a Sherpa is csatlakozott hozzájuk, mert csodálta, hogyan bírják az ütemet vele és nem dőlnek ki mint a turisták általában.
A legfontosabb viszont amit már többször is említett az az, hogy ne az legyen a célunk, hogy meg akarunk gyógyulni, mert az egyszerű és könnyű (az ő megfogalmazásában) az nem egy cél! A cél, legyen sokkal nagyobb, akár elérhetetlen is! Hogy legyen miért küzdeni és legyen mi lebeg a szemünk előtt, hogy megvalósítsuk! Úgyhogy irány, keressünk egy komoly célt, mint Michio Kushi (One Peaceful World) és dolgozzunk a megvalósításon. Közben, majd meggyógyulunk...
