A szél annyira fújt ma hajnalban, hogy azt hittem beszakad az ablak. Egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy nem jutok haza?! Ha ilyen szél van biztos késnek a gépek, vagy nem szállnak fel... elképzeltem, ahogy löki a gépet az orkán erejű szél...ááá nem hangzik túl jól.
Mostanra kicsit visszavett a tempóból, de még mindig hallom ahogy fúj.
Vegyes érzelmekkel vágok neki az útnak. Igazság szerint rettentő jól érzem magam itt. Többször meg is fordult a fejemben, hogy nem megyek haza Karácsonyra. Azután eszembe jutottak a szeretteim. A nagyszüleim, Hugi, az uncsitesóim akiket jó régen nem láttam már.
A Karácsony a szeretet ünnepe, akárhogyanis. Ilyenkor legalább biztosan összeül a család, együtt eszünk, nevetünk, játszunk, beszélgetünk. Kár, hogy ehhez ilyen neves alkalom kell és a hétköznapokban nem jut időnk egymásra.
Este, amikor együtt ültünk a srácokkal az asztalnál elnézegettem őket, hallgattam ahogy hol hollandul, hol angolul beszélgetnek és azon gondolkodtam, mekkora szerencsém van, hogy itt lehetek velük, hogy ismerhetem őket és együtt dolgozhatunk, sírunk-nevetünk és fedezzük fel az élet NAGY dolgait - makrobiotikus szemmel természetesen. Hogy az asztalnál mindenki egy nyelvet beszél velem. Így nőttek fel, ebben a szellemben, ennek az életmódnak a lehetőségeivel, a csodáival, a nehézségeivel együtt, vagy később váltottak át vegetáriánus életmódról, vagy húsevőről, ahogyan én is. Életem legjobb döntése volt és most újra teljes erőbedobással tanulhatom minden csínyját-bínyját természetesen az élet adta lehetőségeken és változásokon keresztül. The art of life-az élet művészete..
Nekem ez az életem. Az endometriózis által végre eljutottam ide, ahol most vagyok onnan ahol korábban voltam. Látom a fejlődést az életem MINDEN területén. Úgy érzem a stagnálás, a meleg vízben való úszkálás már régen a múlté. Mindig új kihívások és csodák "kerülnek" az utamba, de tudjuk ugye hogy nincsenek véletlenek..
Hazafelé a repülőn számot vethetek erről az évről, a nehéségekről az örömökről, a bánatokról, a csodákról, a körülöttem lévő emberekről, azokról akik segítették az utamat akár támogatással, akár gátolva. Hisz minden az én fejlődésemet segíti elő.
A makrobiotikus szemlélet szerint ez az élet csak egy élet a sok közül és ha az ember felkészült rá, mert mind spirituálisan, mentálisan, érzelmileg, stb eléri azt a szintet hogy tovább léphet, már egy új-más világba születik bele, ami nem ezen a síkon mozog. Ha nem sikerül elérnie ezt a tiszta állapotot, akkor visszaszületik a földre és folytathatja tovább a tanulást addig, amig végre tovább léphet.
Hát ragadjuk meg a lehetőségeket és tanuljunk, fejlődjünk, ne stagnáljunk különböző állapotokban túl sokáig, pláne, ha az nem jó nekünk, nem szolgálja a fejlődést. Hiszen addig kapja az ember vissza a "pofonokat" és annál erősebben, minél inkább ragaszkodik valamihez, amire nem szerződött odafenn. Linda az olasz lány mondta a minap, hogy mielőtt megszületünk a földre, aláírunk egy szerződést, amiben kiválasztjuk a szüleinket, az életünket egyaránt. Én ezt az életet választottam, minden velejárójával együtt. Szóval senkit nem okolhatok csak "magamat", amikor odafönn ténykedtem. :-)
Az elengedést próbálom gyakorolni útban hazafelé. Azzal hogy a repülő felszáll és mindent maga után hagy, én is ezt próbálom elképzelni, hogy lehetőséget adjak az újnak.
Osszunk-szorozzunk, de semmiképp se ostorozzuk magunkat a döntéseink miatt. Ne felejtsük el, hogy amiben most vagyunk az csak egy állapot, ami folyton változik. Ha fenn vagy, leszel lent is. Ha mélyen lent vagy, leszel fent is. Tudod, hogy minden változik, hiszen minden jin és jang.
