Vasárnap este egy olyan közegbe csöppentem Almere Muziekweijk-ben, (20 percre Amszterdamtól) ahol melegszívű, nyitott és kedves emberek fogadtak egy harmónikus, egyszerűen ám de stílusosan berendezett spirituális központban.
Karinnal elmentünk mantrákat énekelni. :-)
Ha csak abba gondolok bele, mikor énekeltem utoljára...nem tudom. Már nem is emlékszem. Pedig az éneklés felszabadít! Kieresztjük a hangunkat, feloldódnak blokkjaink, gátlásaink, elengedjük magunkat és élvezzük közben ahogy a hang rezgése, energiája átjárja a testünket és a lelkünket. Feltölt boldogsággal, nyitottsággal, pozitiv energiákkal..kinek épp mire van szüksége.
Az énekléshez egy nagy körbe ültünk le a gyönyörű fa hajópadlóval lerakott harmónikusan berendezett teremben. 9-en voltunk a tanárral együtt. Egy férfi és 8 nő, inkább 45 fölöttiek, de én épp, hogy jól éreztem magam ebben a női közegben, ahol mindenki nagyjából az anyukám vagy a nagymamám lehetett volna. Már ezért megérte elmenni. :-)
1.5 órán keresztül énekeltünk, hol angolul hol más nyelven (nem tudom a mantrákat milyen nyelven írták, ezt megkérdezem legközelebb) és mindegyik dalnak megvolt a jelentése, hogy mire hat pozitív hatással. Az első ének előtt, mindenkinek egy mondatban meg kellett mondania, hogy miért énekel ma, miért van itt. Én azért énekelek, hogy ... és itt jön az, amiért az ember ott van. A szerelemért, a boldogságért, családért, bármiért.
Használtunk különféle ütős hangszereket is, de egyéb háttérzenei alap nem létezett, csak a hangunk.
Ha már éltetek olyat, hogy érzitek ahogy kinyíltok, ahogy többször egymás után éneklitek ugyanazt és a végére, már kívűlről fújjátok, pedig most vagytok ott először, a dallam - jó, nem bonyolult, - ott van a fületekben, a szívetekben és csak úgy áramoltok vele ahogyan a hangok rezgése is bennetek. Nagyon sokat nevettünk, még a könnyem is kicsordult néha (nem a nevetéstől), teljesen elszabadultak a lovak..és közben volt, hogy arra gondoltam, amikor az Eat, Pray Love c filmben Julia Roberts megérkezik Indiába a meditációs központba, ahol mindenki extázisban énekel csak ő néz körbe furcsán, hogy mit keres itt. Na nálunk azért ez ennyire nem volt durva így elsőre, sőt! Egyáltalán nem éreztem magam furcsán és nem is volt akkora extázis, mint a filmben.
Ha van ilyen Budapesten, mindenképp próbáljátok ki. Én ha tehetem, két hetente mindig ott leszek! :-)
